Túrák

Szalajka-völgyi tanösvény

 

A Szalajka-völgy a legvonzóbb és egyben a legismertebb túracélpont talán az egész országban. itt működik az 1908-ban készült, egykor több mint 30 km hosszúságú kisvasút hálózatnak az utolsó, megmaradt 4 km hosszú szakasza. Ez Magyarország legmeredekebb – fogaskerék nélküli - vasúti pályája, mely helyenként a 41% emelkedést is meghaladja. Útvonalunk megválasztásakor érdemes az egyik irányt a kisvonattal megtenni, a másik irányt gyalog. Mi most gyalog indulunk a Szalajka-völgy elejétől, az Egri út elágazásától.
A Szalajka út elején balról a patak, azon túl a lovarda, jobbról a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionja szegélyezi utunkat. A bazársoron ajándékboltok, éttermek és büfék sorakoznak, majd jobbról a kisvasút végállomását láthatjuk. 

A völgy folytatásában, a zöld sáv turistajelzést követve, utunk a Szalajka-patak kanyargós, égerfákkal szegélyezett medre mellett halad. Elhagyjuk a Tótfalusi-völgy torkolatát, majd a vadasparkot, később a kisvasút vonalát keresztezzük és ezután baloldalon találjuk a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeumot, ahol az erdővel kapcsolatos tárgyak, makettek, dokumentumok mutatják be az elmúlt századok erdei munkáit és munkásait. A XIX. sz. első felében épült, eredetileg a „Bányagrófság”, később a „Király-féle erdészház” néven ismert épületben a közönség 1986-tól láthatja a berendezett erdészetvezetői szobát, a 200 évnél régebbi térképeket, iratokat, az emeleten használati tárgyakat, szerszámokat, műszereket és régi fényképeket.
A völgyön továbbsétálva balra egy székelykapu alatt áll a 2002-ben felállított, „Kárpátok őre” című fából faragott szobor, mely a Kolozsvárott 1918-ban megsemmisült szobornak a mintájára készült. A szobor a Nagy-tó irányába néz, melyet megkerülve a pisztrángnevelőhöz érkezünk. A helyi ősi haltenyésztés helyén 1957-ben létesült az intenzív tenyésztésre alkalmas telep. A pisztrángos után, jobb oldalon egy szép tisztás van, melyen 1802-től a szilvási massa, vagyis vasolvasztó, ma úgy mondanánk, hogy őskohó állt. Mögötte a hegyoldalban megbújva a Fátyol-vendégház (korábban Villa Negra) található. A patak hídján újból átmenve, egy kis kapaszkodó után a Kis-tóhoz érünk, mellyel annak idején a massa vízellátását szabályozták. A tóval szemben, a Szikla-forrásban gyönyörködhetünk. A forrás vize néhány fokkal mindig melegebb a Szalajka-forrás vizénél, mert amíg a karsztos kőzetekben elnyelődő vizek többsége az üregeken keresztül gyorsan eléri a forrást, addig a kisebb rész a kőzetek mélyebb rétegei között átmelegedve érkezik a forráshoz, ahol a kétféle víz összekeveredik és így langyossá válik.
A Szikla-forrás után a patak esése egyre nagyobb lesz. Kisebb zúgók mellett érjük el a Horotna-völgy torkolatát, ahol a szabadtéri erdei múzeumot találjuk. Érdemes egy kis kerülőt tenni. A kellemes rét szegélyén körbe vezetett ösvény mentén az erdőhöz kapcsolódó munkák és azok eszközei láthatók. Mészégető kemence vagy boksa, szénégető mile (van ahol ezt is boksának nevezik), vasverő hámor, üveghuta, gatter, különböző szállító eszközök, kunyhók, fafelhasználó és megmunkáló helyek és eszközök láthatók. A több mint 200 éves fa évgyűrűi akár meg is számolhatók, de a 4-5 millió éves lignitesedett fa és a 8-10 millió éves megkövesedett fa maradványai is különleges látnivalót jelentenek.
Visszatérve a Szalajka-völgybe, néhány 10 méter után elérjük a völgy legszebb látnivalóját, a Fátyol-vízesést. A hegy gyomrából fakadó, oldott meszet tartalmazó vízből a felszínen kiváló, lerakódó mésztufa gátakat emel a mederben és így visszaduzzasztja a patak vizét. A tucatnyinál is több lépcsőn lezuhogó víz minden évszakban más és más, szebbnél szebb képet mutat.
A vízesés mellett felkapaszkodva az emelkedőn a Gloriett-tisztásra érkezünk, melyen egykor a Szalajka falu házai, majd később a Pallavicini család vadászháza és a gloriett állt. Ide érkezik Szilvásváradról a kisvonat, mellyel akár vissza is utazhatunk.
(Forrás: Regős József)

Részletes leírás a Szalajka-völgy természeti csodáiról a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján is olvasható.

Útvonal: Szilvásvárad - SZÁÉV erdei vasút állomás - Tótfalusi-völgyi elágazás, parkoló - BNPI Szalajka-völgyi Információs Ház - Vadbemutató kert - Zilahy Aladár Erdészeti Múzeum - Kárpátok Őre Emlékhely - Nagy-tó - Pisztrángos-tavak - Fátyol Vendégház - Szikla-forrás - Szabadtéri Erdészeti Múzeum - Fátyol-vízesés - Gloriett-tisztás - Felső-tó - Szalajka-forrás - Istállós-kői-barlang
 
Táv: 4,2 km
Időtartam: 1,5 óra (minimum és csak oda)
Szint: 210 m / 0 m
Könnyű túra.
Gyerekeknek is ajánlott!

Amennyiben még többet szeretnének megtudni a Szalajka-völgyről, kérjenek túravezetést az Archeopark vezetőjétől, Regős Józseftől az alábbi telefonszámon: +36 30 491 6531


Letölthető térkép és GPS track (Kattints a térképen a SHOW ON MAP ikonra!)

 




Media

© 2023 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu
JA K2 Filter and Search - модуль joomla Продвижение