Élmények

Szilvásváradi Erdészeti Erdei Iskola Featured

Jövőnk alapját a gyermekeink jelentik. Sajnos a mai kor gyerekeit gyakran hatalmába keríti az információkban ugyan gazdag, de a természettől elszakadt számítógépes világ. Ennek ellensúlyozására és a fiatalok szemlélet- és magatartásformálására, környezettudatos nevelésére hoztuk létre az erdészeti erdei iskoláinkat.

Az EGERERDŐ Zrt. három erdészeti erdei iskolát működtet, amelyek Szilvásváradon, Mátrafüreden és Bátonyterenyén látogathatók. Itt erdész kollégáink hegyet-völgyet bejárva megismertetik a látogatót a csodás környezet rejtelmeivel, a hegyvidéki növény- és állatvilág életközösségeivel, az erdei ökoszisztémák működésével és az erdőgazdálkodás néhány gyakorlati fogásával is.

Az oktatási programok egymásra épülő ismeretkörökből állnak, így alapos természetvédelmi, ökológiai, erdészeti és környezeti ismereteket szerezhetnek a gyerekek.

A szerteágazó erdei iskolás foglalkozások mellett a gyerekeknek lehetőségük nyílik többek között erdei kisvasutazni, lovagolni, íjászkodni, kreatív kézműves foglalkozásokon részt venni, sétakocsikázni, éjszakai vadlesre menni.

Erdei iskoláinkon kívül sok érdekes információval gazdagodhatnak az erdőjárók a tanösvényeinket végigjárva. Több helyszínen, például a szilvásváradi Szalajka-völgyben, a felsőtárkányi Vörös-kő-völgyben és a Mátrában a Szalajka-háznál várjuk a tanulni vágyó kirándulókat, színes képekkel illusztrált oktatótáblákkal és terepi megfigyelésekkel.

Erdei iskoláink szeretettel várják az óvodásoktól, az általános iskolásokon keresztül a főiskolás korosztályig az érdeklődőket, az év minden napján az egynapostól az egyhetes programokig.

Az EGERERDŐ ERDÉSZETI Zrt. keretein belül 1998-ban alakult a Szilvásváradi Erdészeti Erdei Iskola. Iskolánk az Erdészeti Erdei Iskolák országos hálózatának tagja, melyet az Országos Erdészeti Egyesület fog össze.
Erdei Iskolánk célja:

  • szemlélet- és magatartásformálás, felelős környezettudat kialakítása
  • a helyes ember-természet viszony kialakítása
  • az ember-erdő kapcsolat megismertetése
  • az egészséges életmódra nevelés
  • a fa mint környezetbarát alapanyag és megújuló energiaforrás a napjainkban betöltött szerepének hangsúlyozása
  • a fenntartható fejlődés fogalmának megismertetése és tudatosítása

A foglalkozásokon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek minden érzékszervükkel felfedezzék a körülöttük lévő világot, a természetet. Nem tartjuk viszont elegendőnek, hogy pusztán lexikális ismereteket adjunk át, hanem pozitív érzelmi viszony kialakulását szeretnénk elérni a természet iránt. Azt szeretnénk, hogy a gyerekek számára élményekkel szolgáljanak a látottak. Valljuk, hogy nem elég megismertetni környezetünket, hanem meg is kell szerettetni azt!
Az oktatási program egymásra épülő ismeretkörei:

  • alapvető természetismeret
  • ökológiai jelenségek
  • erdészeti ismeretek
  • környezet-és természetvédelmi ismeretek
  • kultúrtörténeti ismeretek, a nyugat-bükki régió értékeinek bemutatásán keresztül

Erdei Iskolánk az elsők között szerezte meg 2005-ben a „Minősített erdei iskola szolgáltatás” címet. A „Nyugat–Bükk felfedezése” programunkkal 2011-ben második alkalommal is, újabb három évre kaptuk meg ezt a megtisztelő kitüntetést. 2010-ben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület minősítési eljárása során három évre ugyancsak megkaptuk a „Minősített erdészeti erdei iskola B kategóriában” címet.

Gyere és tanulj velünk!

 

(Forrás: Egererdő Zrt.)

 

 

Hasonló adatlapok, cikkek: Kalandpark »
© 2023 Szilvásvárad Önkormányzat. Minden jog fenntartva. Designed by swebdesign.hu
JA K2 Filter and Search - модуль joomla Продвижение